Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


United Colors of Benetton

2010.03.31

 

Az ismert világcég, a Benetton életébe jelentős változást hozott, amikor 1983-ban Luciano Benetton felkérte reklámfotósának Oliviero Toscanit. Szerinte ugyanis a reklámipar nyugtalanító, kirekesztő és fajgyűlölő világot jelenít meg. Megszokott kliséket alkalmaznak, mint a néma, csontsovány manökenek, továbbá paradicsomi boldogságot sugallnak képeikkel. Véleménye szerint a reklám a közönség számára készül, továbbá a plakát feladata az, hogy az utca művészete, a városok öltözete és dísze legyen.
Toscani 1982 és 2000 között dolgozott a Benettonnak, a csaknem két évtized alatt számos vitatott kampánnyal rukkolt elő, amelyeken csak a „United Colors of Benetton” felirat volt az egyetlen szöveg. Ezekkel a plakátokkal a Benetton a reklámozás új területére hatolt be, amellyel túllépett a termék népszerűsítésén, a márka filozófiáját igyekezett eladni, a valódi életet jelenítette meg. A riportfelvételek szembeállítása a reklám negédességével azonnal gondolkodóba ejt, és megtöri az emberek passzivitását, hat az érzelmekre.

(Az alábbi képek a 2010 októberében, a XVI. Felsőfokú Szociális Képzésben Résztvevő Hallgatók Országos Konferenciáján Veszprémben,  a Társadalmi kirekesztés, kirekesztettség, kirekesztődés témájában kerültek prezenátálsra.)

 

 Hands

Kép

 

Kép

 Hearts

Kép

 

 

 Blanket

Kép

 

 


Electric chair  

Kép

 

 

 

Kép

 

 

Hiv Pozitiv - Arm 

Kép

 

 

Bosnian Soldier 

Kép

 

 

 Newborn baby

Kép

 

 

 

Graveyard 

Kép

 

 

 Tongues

Kép

 

 Soldier with the bone

Kép

 

 

 Girl with doll

Kép

 

 

 AIDS faces

Kép

 

 Eyes

Kép

 

 

 Hand with rice

Kép

 

 

 

 Container

Kép

 

 

Food for life

Kép

 

 

Human rights- women

Kép

 

 

 

Human rights- men

Kép

 

 

Food for Stability

Kép

 

 

Food for Education

Kép

 

 

Food for Work

Kép

 

 

 

Food for Peace

Kép

 

 

William ‘Weazrock’ Huezo

Kép

 

 

Matthew Green-Latkins II

Kép

 

 

 

 

 

 

 

Back Cover

Kép

 

 

Front Cover

Kép

 

 

Kokeshi Dolls

Kép

 

 

Back Cover

Kép

 

 

Mabô, 20 years old, Switzerland

Kép

 

 

Andrea, 16 years old, Italy

Kép

 

 

Khady, 24 years old, Senegal

Kép

 

 

Pauline, 19 years old, France

Kép

 

 

 

Food for Education

Kép

 

 

Food for Protection

Kép

 

 

The true colors of benetton 

Kép

 

 

Smoke free

Kép

 

 A képek feltöltése még folyamatban van...