Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I Szociálpedagógiai esetmegoldó verseny

2010.05.11

 

 KépPozitív visszhangot kapott az I. Szociálpedagógiai esetmegoldó verseny

 

2010. május 6-án este, 19 órától a Szociálpedagógia Szakkollégium szervezésében került megrendezésre az I. Szociálpedagógiai esetmegoldó verseny. A megmérettetésen két 5 fős csapat vett részt. A nappali és levelező tagozatos hallgatókból álló társaságnak, két gyermekvédelemmel kapcsolatos esetet kellett megoldania, amire 45 percet kaptak. Egyedüli segítségként a magyarországi kormányzati portál jogszabálykeresője szolgált számukra. Az idő letelte után 10-10 percben kellett prezentálniuk a kapott esetet és annak megoldási javaslatait. Ezután a zsűri (Dr. Varga Szabolcs, Riez Andrea, Haász Sándor) kiküldte a verseny résztvevőit a teremből és megvitatta az értékelés szempontjait. Tanácskozásukat követően a visszahívott csapatokkal megosztották meglátásaikat és véleményeiket, majd győztest hirdettek.

A szervezők a mostani, kísérleti jellegű megmérettetést a következő szemeszterben tervezett, országosan meghirdetett verseny előszobájának tekintik. Terveik szerint akkor majd az összes szociálpedagógusokat, szociális munkásokat képző intézmény képviselteti magát, ami bizonyára nagy kihívást fog jelenteni a résztvevőknek és a szervezőknek egyaránt.

 

Kép

 

( A cikk a Kar honlapján található: http://bpk.nyme.hu/index.php?id=15657 )